Nem csak az írásnak de minden kitűnő, helyét megálló, eredeti, magávalragadó remekműnek a feltétele, akár legyen szó zenéről, festészetről, egy projektről, esetünkben egy történetről. Legalábbis szerintem. És úgy jön általában, mint derült égből villámcsapás. Ez bizony az Ihlet.
Vajon mi ez és honnan jön? Lehet erőltetni vagy sem? A saját véleményem és tapasztalatom szeretném rövden, tömören leírni, és lehetőség szerint eszmecserét tartani más írókkal erről a témáról.
 

Mi az ihlet?

Szerintem egyfajta tudatalatti elmélkedésnek az eredménye. Nem tudatosan, de járnak a fejünkben dolgok. Akár csak az, hogy szeretnénk egy történetet írni, akár még az is megvan kivel, de nem tudjuk hogy kezdjünk bele; esetleg már megy a történet, de elakadtunk benne. Szerintem az ihlet feltétele az, hogy legalább egyszer gondoljunk arra, hogy mi ezt szeretnénk elkezdeni/folytatni. Aztán igen, konstatáljuk hogy semmi ötletünk nincs, és hagyjuk a francba. De valahol elindítottunk egy folyamatot az agyunkban, és ezért van az, hogy egyszer csak valahonnan a semmiből előjön egy momentum - mert nem is tudtunk róla, de akkor is gondoltunk rá. És ITT van a másik fontos dolog, ami az ihlet igazi ismérve: az ihlet attól lesz igazán ihlet, hogy egyetlen egy pillanat alatt ott terem a fejedben, és teljesen szilárdan, teljesen elképzelve és bebetonozva. Mint egy kép, vagy egy filmkocka, amit bármikor az életed folyamán vissza tudsz játszani. Ahogy megszületik az ötlet, egy másodperccel később már simán el tudod mondani azt az élethelyzetet és a benne játszódó karakterek személyiséget részletesen. Legalábbis nálam így szokott lenni.

Mikor jön?

Az ihlet mindig a lehető legkényelmetlenebb helyzetekben jön, amikor véletlenül sem tudod lejegyezni amit szeretnél. Pl. zuhanyzás, mosogatás, egy tömött buszon való utazás közben, vagy akár egy unalmas tanóra közben is. Vagy csak simán, miközben sétálsz. De az a lényeg, hogy többnyire éppen akkor szinte egyáltalán nem arra gondolsz, hogy "na vajon mi is lehetne ebből a történetből"? Hanem szinte egyáltalán nem is gondolsz rá, vagy csak épp hogy simán csak elkezdtél újból rajta filózni, hogy igen, továbbra is fent áll ez a kérdés, hogy mit hozzak ki ebből a történetből/hogy kezdhetnék neki ennek a történetnek. Akkor tör utat az ötlet, amikor egyszerűen nem erőlködünk rajta, hogy valamit kitaláljunk.
És hogy miért pont ilyen helyzetekben jön? Ki tudja. Lehet, hogy egy bizonyos élethelyzet ihletett meg a tudatunk alatt, lehet az egy arc, akit az utcán látok, egy szituáció. Ezért is tudunk szerintem megkülönböztetni ihletfajtákat.  Van, hogy valami közvetlenül abban a pillanatban inspirál, de lehet, hogy egy sima gondolat, feltevés, esetleg egy múltbéli esemény. Lehet hogy egy másik történet, vagy egy film. Ezek mind másfajta inspirációk.

Mitől függ hogy van -e ihlet?

Nagyon jó kérdés. Szerintem ahhoz, hogy valakinek jó ötletei legyenek, elsősorban muszáj a kreativitás, fantázia, és az, hogy nyitott gondolkodású legyen az ember, széles látókörű, képes legyen mások érzéseibe, helyzetébe belegondolni magát. Fontos az is, hogy nyugodt legyen az ember érzelmi élete, ne vegye el a figyelmet (ez mondjuk talán mindenkinél más, mert lehet hogy valakit a szenvedés hajt meg abban, hogy alkosson!).
Lehet hogy évekig nincsen ihlet. Vagy "csak" hónapokig. De az biztos hogy szörnyű érzés, amikor pedig az ember úgy írna... de hiába minden próbálkozás, az nem OLYAN. Érződik hogy erőltetett, ráadásul egy mondat tíz perc, és amit leírok, azt is 8x kitörlöm. "Pedig most lenne rá pont időm..." biztos sokatoknak ismerős.

Mörfi bácsi...

PERSZE hogy mindig akkor van ihlet, amikor nyolcmillió dolga van az embernek amit meg kell csinálnia, vagy esetleg mindjárt elalszik a laptopja előtt, ahogy most én is. És bizony az ihlet nem vár, hamar elszáll. Ez nagyon igaz. Ha nem fogjuk meg időben, szerintem max pár nap, és az a mű már nem lesz olyan, mint amikor a kitalálás időpontjához közel írjuk meg. Galád. Fránya. Szemét ihlet. Elmegy.... és az az érzés nem igazán jön vissza, csak emlékképként él bennünk. És nem tudjuk újra átélni.

Ihlet, de mégse

Van, amikor jön egy ötletünk hirtelen, elkezdjük megvalósítani, leírni, minden, és rájövünk, hogy ... ez nem jó. Vagy megakadunk benne. Én sokszor jártam már így. Ezek az ihletek általában csak sima élethelyzetek voltak, kidolgozatlan karakterekkel, de a pillanat erős érzelmeket sugárzott. Azonban nem tudtam olyan szilárdan megmondani, melyik karakter pontosan milyen, mit tenne különböző élethelyzetekben (ugye ekkor van igazán megszületve egy karakter az agyunkban) hanem csak azt tudtam megmondani, hogy akkor abban a pillanatban hogy viselkedik. Ez is képkocka volt a fejemben, és azt a képkockát szépen le tudtam írni, de továbbfűzni már nem. Ezt hívom becsapós troll ihletnek.

Történeteim, amelyekhez tényleg volt igazi Ihlet

El kell mondjam, azok a történeteim a legsikeresebbek, amelyekhez ugyanígy jött az ihlet, és rögtön el is kezdtem. Első igazán ihletett történetem, és egyben az egyik legnépszerűbb, az a Naughty Pizzas volt. Emlékszem, zuhanyzás közben jutott az eszembe, és még aznap hajnalban lejegyzeteltem az ötleteimet (ekkor csaknem az egész történet körvonalazódott bennem, és jöttek egymás után a pillanatok amik mégjobbá tehették az egészet) csináltam a blogot és feltettem az első részt. Még aznap. És tessék!
A másik a Let me Love you c. ficim volt, amit szintén sokan szerettek, és szintén ihletett volt.
Egyik sem zseniális történet. Egyik sem hibátlan, sőt, egészen sok hiba van bennük. Mégis szerették... mert érződött benne, hogy szenvedéllyel írtam, lelkesen. Ez minden művészeti alkotásban érződik és ettől csodás a művészet. A zenében is, ha valaki tökéletesen játszik, de nincs benne szenvedély, nem sokat ér, csak annyit, hogy hú de ügyes technikája van...
És a mai napig örülök, hogy megfogtam akkor az ihletem ,és megírtam ezeket, mert sok embernek okoztam vele örömet, és nekem ez a legfontosabb.

Nektek mi a véleményetek és tapasztalataitok az ihletről? Mivel értetek egyet, mivel nem? ÍÍÍÍRJAAATOOOOK.